A tánc szellemisége
A legtitokzatosabb és legfontosabb aspektusa a hastáncos előadásának a táncos viszonya önmagához és ennek kommunikálása. Kevés közvetlenebb kapcsolat létezik a táncos és közönsége között, mint a hastáncban. A csoda ott kezdődik, hogy a táncos képes -e megnyílni és őszinte lenni tánc közben. Ez az őszinteség nyitja meg az utat a mélyebb és finomabb kifejezésmód előtt, amelynek előadása során a közönség egyre inkább önmagát kezdi látni és táncosban a táncban. A különbség a közönség és az előadó között lassan kezd elmosódni, a nézők fokozatosan megtapasztalják az eggyéválás élményét.
Maga a mozgás elvont, emocionális és spirituális kommunikáció. A testbeszéd erőteljesebb a szavaknál és képes a táncost a fizikai világon túlra repíteni. A tánc magában hordozza a gyógyítás és az ösztönzés képességét, benne rejlik a művész egyénisége, energiája, amely a résztvevőkre is átterjed.
Amire az egyén összpontosít, az általában nőni kezd, legyen az ego, szerelem, öröm vagy hatalom. E tudással jár együtt az átalakulás elképesztő ereje és a tudatosság felelőssége. Ha az előadó úgy dönt, hogy erejével a táncon keresztül megváltoztatja a nézőket és önmagát is, ehhez nagyfokú belső őszinteség és bátorság szükséges. A változás képessége legmélyebb bensőkből ered, s visszavezethető az ősi szertartásokra és civilizációkra, ahol a táncot a szellemiség közvetítőeszközeként használták. A tánc funkciója, hogy hidat alkosson az emberi tapasztalat és a spirituális élmény között.